Kulcsár Gábor Waldorf pedagógus, az erdélyi Waldorf képzés vezetőjének előadása Sepsiszentgyörgyön – 2022-02-09
Egész úton hazafelé azon gondolkodtam, hogy miként lehetne kézzelfogható példával illusztrálni a „mínusszor mínusz az plusz“ igazságot, pontosabban olyan képet adni róla, amit minden gyerek könnyen el tud képzelni, ezáltal megérteni, és valódi, tapasztalaton alapuló tudássá mélyíteni.
Mert a törtek szorzásáról – ami egyébként egy könnyen megjegyezhető művelet (számlálót a számlálóval, nevezőt a nevezővel)– egy olyan, szemléletes példát kaptunk az előadáson, amire felnőttként is csak azt tudtuk mondani, hogy „nahát, tényleg, ez milyen zseniális“! Hiszen a matematikai igazság, mint absztrakció – például a 2/3 szorozva 5/7-del egyenlő 10/21 – valóban modellezni tudja azt a hétköznapi példát, amikor a 3 gyerekemből csak kettő eszi meg, és csak a hét első 5 napján a minden napra járó sütiadagot. Tehát a 21 szeletből elfogy 10.
A fenti példából is jól látszik, hogy a Waldorf-pedagógia egyik alappillére a megtanulandók összekötése a valósággal. Az, hogy a valóság érzékszervekkel történő megfigyelése – Hartmut von Hentig neveléskutató szavaival élve: a világ közvetlen megtapasztalása – révén jöhessen létre az absztrakció, és ezáltal kialakulhasson egy mélyen rögzülő belső kép. Ez a pedagógiai elv különösen aktuális ma, amikor a civilizáció életet kényelmessé tevő vívmányai miatt sokak számára ismeretlenek az ok-okozati viszonyok, az amerikai gyerekek szerint fán terem a hamburger és a hot dog, és olyan virtuális valóság veszi körül és szippantja be gyermekeinket, ami hamis képet mutat és elérhetetlen ideálokat állít eléjük. Mert a felmérések szerint az európai gyerekek 4-14 éves koruk között napi átlag 197 percet – tehát több mint 3 órát – ülnek különböző képernyők előtt. Ez azt jelenti, hogy nyolc életévből egy teljes évet a virtuális világban töltenek…
Kulcsár Gábor még a magyarországi rendszerváltás előtt, 1989-ben kezdte meg Waldorf tanulmányait Bécsben, majd 1992-től 2021-ig a pesthidegkúti Waldorf iskola tanára volt. Jelenleg az Antropozófiai Pedagógiai Műhely munkatársa. Négy gyermek édesapjaként szülői minőségben is átélhette a Waldorf-oktatás előnyeit és nehézségeit is, így biztos abban, hogy a gyermekkor megóvása – ami az 1919-ben létesült Waldorf iskola egyik legfontosabb célja volt – ugyanolyan fontos most is, mint 100 évvel ezelőtt. Mert a mi felelősségünk is, hogy merre alakul a világ, hogy gyermekeink testi, szellemi és lelki fejlődése összehangban van-e egymással, és hogy szociális érettségük – ami ma az egyik legnagyobb probléma – megfelelően alakul-e.
Mit tehetünk hát? Az előadó Hermann Hesse, „A varázsló gyermekkora“ című művéből (1923) idézte az író visszaemlékezését a gyermekkor „mesés bölcsességének“ megszerzéséről. Nem nehéz kitalálni, hogy a természettől – a kövektől, patakoktól, fáktól – tanult legtöbbet a „varázsló“. A Waldorf világának is egyik legfontosabb célja, hogy a természethez hasonlóan VALÓSÁGOS, JÓ, SZÉP és IGAZ legyen. Hogy a kisgyermek tudja és megélhesse azt, hogy a „világ, a dolog és én“ összetartozunk. (Waldorfos szülőként az egyik legszebbnek azokat a fohászokat tartom, amiket a gyerekek minden reggel elmondanak, életkoruknak megfelelően. Ezek megerősítik őket a teremtett világ jóságában és teljességében való részvételben, emberi minőségük alapjaiban és életfeladataikban.)
Az egységben való gondolkodás meghatározza a pedagógiai módszereket is. Az új ismeretek befogadásában nagy szerepet kap a cselekvés és az átélés is, a mozgás-érzés-tudás hármas egysége. Tény az, hogy az érzelmi kapcsolódás során könnyebben születnek meg azok a belső képek, amelyek a valódi tudáshoz szükségesek, és az átélés során megszerzett ismeret valós biztonságot ad. Példaként Kulcsár Gábor az írás és olvasás oktatását hozta fel, mely lassabb folyamat, mint a hagyományos iskolában, de a finnországi példához hasonlóan – ahol nem egy-kettő, hanem hat évre tolják ki az alapkézségek elsajátítását – értő és elmélyülni képes olvasókat eredményez.
Az olvasásoktatás a Waldorf iskolában olyan mesével történik, ahol minden betűhöz egy asszociatív kép kapcsolódik. (Példáult a T betű tornya formailag is kötődik a betűhöz, mint képhez, nem csak a kezdőbetű egyezik.) Mozgással, a cselekménybe kapcsolódva is eljátszák a betűhöz kapcsolódó történetet, hogy a rögzülést ezzel elősegítsék. Ugyanígy a számolást is fontos jól érthető, és a 6-7 évesek világához kötni. A számokhoz társított képek is egyértelműek, mert a gyermek életéből vagy az archaikus mesékből meríttettek. Mert miből van egy? Az édesanyából, édesapából. Három a királyfiból vagy királylányból, hét a hét napjaiból, és így tovább. Nagyon fontos, hogy a gyerekeknek olyan fogalmakat adjunk, amelyek később az érésükkel együtt tudnak változni, de a meghatározott életkorban egyértelműek számukra.
Az előkészítőtől második osztályig kiemelt jelentőségűek tehát a kapott képek. Az oktatás képszerű. Harmadiktól – 9 éves kortól – az ún. Rubicon korszakba lépéstől – viszont egyre fontosabbak az ún. „énbehatások“, a teljes lény bevonása. Körülbelül 12 éves korral érkeznek meg a gyerekek két lábbal a földre, ekkor kezdődhet a valódi képességek kialakítása. Ekkorra kell, hogy kompetenciává, eszközzé váljon az írás és az olvasás. Kulcsár Gábor kiemelte, hogy az ismeretből csak akkor lehet kompetencia, ha az az életkornak megfelelően emészthető, és hagyjuk, hogy megérjen a gyermekekben. Ehhez pedig idő kell.
Az előadás második részében konkrét példákat kaphattunk arra, hogy az egyes tantárgyakban – nyelvtan, matek, mesterségek, történelem, fizika, geometria – miként hasznosíthatók az átélés és a cselekvés során megszerzett tapasztalatok. Mert a konkrét definíciókhoz eljuthatunk empirikus úton is. Pl. a gyerekek a mellékneveket maguktók „milyenségszavaknak“ nevezik, ha egy tárgy megtapogatása során fel kell sorolniuk annak tulajdonságait. Vagy rögtön érzékelhetőbbé válik a történelem, ha nem csak a csaták neveit, a résztvevők létszámát és az évszámot rendeljük egy-egy eseményhez, hanem szavakkal is lefestjük azt a látványt, amit pl. Xerxes sereg nyújthatott a holdfényben megcsillanó páncélokkal. Az előadó velünk is kipróbáltatta, miként jelenik meg a színek kiegészítő – komplementer – színpárja szemünk előtt, ha egy színfoltot bámulunk pár másodpercig, majd egy hófehér papírlapra térítjük át tekintetünket. Ez az érzékszervi tapasztalat sok tanult színtani és fizikai jelenség bizonyítása is lehet.
Összefoglalásként, és mindezek alátámasztásaként az ókori kínai filozófus, Konfuciusz (i.e. 551-479) gondolata és a kortárs pedagógiatudomány tanuláspiramisa is megjelent, és áthidalva ezt a röpke 2500 évet, ugyanarra a következtetésre hívta fel a figyelmet. „Amit hallok, azt elfelejtem, amit látok, azt megjegyzem, amit csinálok, azt tudom is.“ – szól a kínai bölcs. A kutatók pedig megállapítják, hogy a statikusan ülve meghallgatott ismeretek mindösszesen 5%-a rögzül, ez 50%-ra nő, ha interaktívan beszélgetünk róla, és 90%-ra, ha tanítjuk.
A fő feladat tehát nem az információ átadása, hanem az, hogy megtanítsuk a gyerekeket egymástól és egymással tanulni. Hogy aki nem tudja, az kérdezhessen – felelés helyett. Hogy mindebben közösen növekedhessünk: tanárok, szülők és gyerekek.
Elég kaotikus korszakban élünk, de vannak olyan törvényei az univerzumnak, amelyek mindig függetlenek maradnak az épp aktuális életnehezítő tényezőktől. Ha ezekkel kötjük össze tudatosan gyermekeinket – és ebben a Waldorf-pedagógia is a segítségünkre van –, akkor megerősítjük helyüket a világban, és ezzel a legfontosabb TUDÁS a birtokukba kerül.
Köszönet Kulcsár Gábornak ezért a megerősítő előadásért és a sepsiszentgyörgyi Pro Waldorf Egyesületnek a szervezésért! Növekedjünk tovább ezen az úton.
Várallyay Réka
Fotók: Varga Zsuzsa
Gallery not found.