Szent Mártonra november 11-én emlékezünk. Magyar származású szent volt, akinek legfőbb erénye az önzetlenség volt. Köpenyét kardjával félbehasította és megosztotta a földön fagyoskodó koldussal, példát adva mindnyájunknak. Az ünnep belső tartalma az adakozásról, megosztásról szól. A külsőségekről a belső tartalmakra, erényekre, a testvériségre irányítja figyelmünket.
Ősz végére egyre kevesebb a külső fény, ilyenkor a külvilág helyett hangsúlyosabbá válik a belső világ, a családi együttlétek, a benti melegben keresünk menedéket.
Az időszak fontos szereplői, jelképei a manók, törpék, akik megmutatják a befelé húzódást, a föld alatti kristályosodást. Ők a föld zegzugainak, titkainak jó ismerői, a varázslatos kincsek őrzői. Földalatti gyökerek közt élnek, nemesfémet, kristályokat fényesítenek, csiszolnak, hogy megőrizhessék bennük a nap melegét, fényét. A kincsek a föld mélyére levitt fényből születnek.
Az egyre rövidebb nappalok, a sötétség erősödte szükségessé teszi, hogy mi is megkeressük a lelkünk mélyén lapuló értékeinket, erőinket, erényeinket, így küzdjük le a kinti sötétet a belső fénnyel.
Az ünnepkör másik fontos szimbóluma a lámpás, mely az emberi lélek fényét viszi ki a külvilágba, az eluralkodott sötétségbe. Az időszak belső tartalmát kiemelve a waldorf óvodák és iskolák lámpás ünnepet tartanak, amikor elviszik az ember által meggyújtott fényt a sötét erdőben lakó törpéknek.
A szülők is készülnek az ünnepre, a gyerekekkel együtt tanulják a Márton-napi dalokat, segítenek a lámpások elkészítésében, hogy folyamatában együtt éljék meg az ünnepet. Énekelve kísérik gyerekeiket az estében. A sötét erdőbe érkezvén a lámpásokkal bejárják az ösvényt, mely a felnőttek által elhelyezett mécsesekkel van megvilágítva. Az erdő lakóinak, a manóknak, törpéknek elviszik saját kis fényüket.
A felvonulás végén, az ünnepség lezárásaképp mindenki egybegyűlik egy nagy tábortűznél, közösen énekelnek, és végül elosztják a Márton napi cipót, amit előtte közösen megsütöttek. Ezt megfelezik valakivel, aki felé szeretettel fordulnak. Így kerül az adakozás, a megosztás gesztusa az ünnep középpontjába.
Márton napi dal
Szent Márton hó és szél nyomán
A ló viszi de vágtat ám,
Szent Márton kedve jó vagyon,
Meleg kabátja, hej nagyon.
A hóban rongyos ember ül
Ruhája folt csak egyedül,
„Segítsetek a nagy bajon,
Mert végem lesz ha megfagyok.
Szent Márton int, a ló megáll
És csendben áll a koldusnál.
Szent Márton kardja gyorsan vág
Kabátja félbe tépve már.
Szent Márton fél kabátot ad,
A hála érte már fakad
De Márton gyorsan lóra száll
A másik féllel meg sem áll.
Álmában jő egy tiszta fény,
És lágyan kélő hang beszél:
„Amit te tettél jó lovag,
A hálám érte elfogadd!”