Zsuzsanna: Waldorf avagy lélekwellness

Volt egyszer egy Waldorf nulladik. Elkezdtük. Nem teljes hozzáállással ugyan az elején, mert az új kis életünk Székelyföldön kialakulófélben, szűk családi körünk hullófélben ésatöbbi, szóval a kis közös együttléteken a közösség csiszolódása végett nem mindig, vagy szinte egyáltalán nem tudtunk részt venni. Meg is volt az eredménye… Szilárd- bár a tancit nagyon kedvelte (akiről mindig úgy beszélt mint egy mesetündérről) osztálytársait pedig úgyszintén, – sajnos eleinte nem egyszer mégsem ment szívesen iskolába és pszichoszomatikusan ez mindig ki is ütközött, hisz a légcsőgyulladás rendszeres tiszteletét tette.

Várom a suliból a gyermeket, várja a többi szülő is…Beszélgetnék velük…de mit? Nem ismernek, azt se tudják hogy hívnak, csak az iskola kezdésekor láttak az első szülőin, az egyik apuka jó napot kívánt pedig az égadta világon mindenki tegeződik “körünkben”, hogy úgy mondjam, mert úgy érzem mostmár hogy én is ide tartozom…

Kezdődött a waldorf- bazárral 2016 decemberében, amikor felkért Konát Eszter segítsek be a büféseknek. Én jó szívvel, ha kérnek és hasznosnak érezhetem magam. Kicsit drukkoltam, hogy vajon én, a “migráns” helytállok-e, de kellemes meglepetésemre két szülőtárssal nagyon kellemesen röppent el az idő és figyelemreméltó bevétel lett a végeredmény. Megvolt az első “én is ide tartozom” élményem, mint ahogy a gyerekek is nagyon jól érezték magukat és a fiam lassan, de biztosan kissé jobban belecsiszolódott a közösségbe. Egy plussz alkalom mindenkit picit jobban megismerni, mint ahogyan a gyermekeknek is egy nagyszerű lehetőség minden olyan alkalom,amikor plussz időt tölthetnek el egymással, hisz minden ilyen gyakorlati tevékenység és kreatív játék amire ilyenkor alkalom adódik mind a gyerek művészi kifejezőképességének és szociális képességének fejlesztésére fókuszál.

“A szív, a kéz és a fej iskolája”- elméletben sok minden esetleg nem talál értelemre a “dokumentálódjunk csak mi is a waldorf “-fázisban, mikor úgy döntünk, gyerekünket oda iratjuk, de az alkalmak amiket a gyerekek és a szülők akár kirándulások vagy ünneplések-, esetleg kézműves tevékenységek során együtt töltenek- sok mindent könnyebben megértet velünk.

Erre egy nagyszerű lehetőséget nyújtott az a tábor, amelyen múlt június végén részt vettem a Konát birtokon Ikafalván elejétől a végéig, megismerve milyen csodálatos gyermekek mesés világa is a waldorf második osztálya. Lehetőség volt számomra nemcsak a többi szülőt és a tancit jobban megismerni, együtt főzni, mosogatni, hanem azt látni, ahogyan a közös fogmosástól a tábortűzig, az egyszerű de nagyszerű dolgok milyen szépen formálják ezt az igen erős jellemű gyerekekből álló közösséget.

“Földiekkel játszó égi tüneménynek”  jellemzi gyermekedet a nagybetűs pedagógus év végén ahelyett hogy egy kacifántos Fb-t kanyarítson egy bordó címeres “ellenőrző”- nek nevezett de bizonyítványnak egyáltalán nem nevezhető kis könyvecskébe, amelyről a molyirtó szaga jut eszembe valamennyiszer fellapozom a leányomét, aki csak lesz leendő waldorf ötödikes, így megválhatunk végre az “írd alá a jegyeim” naftalinszagától.

Gyakorlatba helyezni a megtanultakat… Tudja ezt az én gyermekem? Minden bizonnyal! Hogy aggódom e a nagy nemzeti felmérő miatt? Miután a feladatlapokat a szöveg egyszeri elolvasása után az én “elszállt” fiam a “ne segíts mert tudom” státuszt felvéve fütyörészve végigoldotta (helyesen) egy mákszemnyi kétely sem merül fel bennem, csak azt látom, hogy ez a gyermek érti is, amit elolvas, megérti, hogy mit kell tennie.

Kreatív válaszok, gazdag fantázia, semmi sablonosság és jókedv, amit észleltem abból hogy a nagybetűs feladatlaphoz hogyan állt hozzá.

Hogy quo vadis ezután? Waldorf erre a válasz, hisz hadd  érezze az a gyermek továbbra is azt, hogy él, hogy boldog, hogy van még egy otthona és hogy nem csak otthon szeretik, szellemileg szabad és érzelmileg biztonságban van a második otthonában: az osztályában.