Jöttünk, láttunk, győztünk – ez lehetne a legrövidebb összefoglalója az idén már harmadszorra megszervezett waldorfos bulinak, ahol a szülők és pedagógusok együtt mulatnak.

Az amúgy is színes közösség, most jelmezbe öltözve, varászolta csodás színkavalkáddá az együttlét izgalmas pillanatait. Hiszen – bárki akárki vagy akárki bárki lehetett a jelmez alatt. A felszínen megmutatkozó – és bemutatkozó – megjelenített figurák vidám hangulatú próbákkal/versenyszámokkal fokozták a hangulatot. Az előző évhez hasonlóan, négy csoportba alakulva kellett a kihirdetett versenyszámokat “színpadra” vinni. A csoportok megalakulása a helyszínen történt a jelmezek alapján, a hangulatmester utasítására, melyeknek a végső összetételében mégsem annyira a logika, mint a hangulat (a hangulatmesteré) volt a döntő tényező. Így csoportosulva, a jelmezek egymáshoz igazodva és néhol átalakulva, alakítottak ki egy közös produkciót. És ez volt a csoportok nagy győzelme, hogy a különbözőségek ellenére, a megadott feladat teljesítésére összpontosított a csapat minden tagja. A közös gondolkodás, részvétel és erőfeszítés meghozta gyümölcsét, és minden résztvevő csapat (előbb-utóbb) nyert.

Így van az életben is, ha van közös cél, akkor egymással karöltve, egymást kiegészítve, – a felszínen levő különbözőségeink ellenére – képesek vagyunk egy irányba koncentrálni, eredményt és sikert kovácsolni. Hiszem, hogy a felszín alatti tényező lett az igazi győztes. Az a tényező, mely mindannyiunkat összehozott és ami bennünket egy közösséggé formál és egy cél irányába terel, ami maga a Waldorf. Így vagyunk mindnyájan győztesei (nemcsak) ennek a farsangi bálnak. Ez happy end.

A happy end-en túl … A közösség erőfeszítései akkor válnak eredményessé mikor részt vállalunk, teszünk érte. Mindenki a maga módján tud hozzájárulni, gazdagítani, közösen tudjuk tartani az irányt, együtt tudjuk sikerre vinni szándékainkat. Ezen az úton a közösség minden egyes tagjának támogatására szükség van, ugyanis az úton előre jutni tettekkel lehet. És mindannyiunk szándéka az maga a cél is: gyermekeink támogatása.

Keresztes Erika