„-Hova megyünk, Anya? Mi az az euritmia?” – kérdezték a gyerekeim a vasárnapi euritmia előadásra készülődvén, hiszen, bár mindketten Waldorf elemi iskolába jártak, ezzel a fogalommal még nem találkoztak. Próbáltam érthető nyelven elmagyarázni, amit erről olvasmányaim alapján tudtam, hiszen jómagam sem láttam még ilyen jellegű előadást. Egy biztos: most már egészen másképpen beszélnék a témáról…
Jó lenne, ha az írott szó visszaadhatná az Élményt, amelyben ott, akkor a közönségnek része volt. Az euritmiával „ősi mozgásokhoz térünk vissza”, mondta Steiner, és valóban, mintha az ókori görög vázákon ábrázolt görög istennők, múzsák léptek volna elénk, hogy a jót, a szépet, a harmóniát érezhessük meg a mozdulatokban, gesztusokban, ruházatban.
Az euritmisták arca szinte kifejezéstelen – az euritmiában az arckifejezés nem lényeges, csak az átszellemültség érhető tetten rajta. Ami megragadja a nézőt, az a varázslat, ahogyan minden egyes hang átkúszik az előadóművész végtagjain és megjelenik a térben, ami körülveszi az euritmistát. A gondolat és érzés egymásba kígyózva ível át a mozdulatokon, olyan egységet képezve, ami elbűvöli az embert, ha figyelmesen nézi. Látod megelevenedni a szavakat, a havazást alászállni Farkas Árpád Dúdolójából és átérzed, mit érthetett a költő azalatt, hogy „lennék Föld felett lengő ének” – s lennék „lélegzete a Mindenségnek”.
Vagy együtt rezdülhet a lelked Szvétakétu atyjával,
aki az élettől elbúcsúzván adja át fiának a nagy bölcsességet:
„Semmi se vész el ezen a világon,
egy a lélek és ezer a ruhája,
s a
valóság csak ez a könnyű pára.”
(Szabó Lőrinc: Ez vagy te!)
Vagy a zsigereidig megrendíthet a következő kínzó kép: “a gyűrűző mélynek rám-tekeredett ezernyi hínárja” (Weöres Sándor: Vonj sugaradba).
Hogy mennyire átjön a hang, mozdulat egységén keresztül az értelem, a megértés, azt a japán nyelvre fordított M. Eminescu versen keresztül érzékelhettük, hiszen ez a nyelv teljesen idegen volt számunkra, és mégis…
Az euritmiában a mozgások kivitelezésénél nem csak a fizikai testet látjuk mozdulni, hanem érezhető az is, ahogyan a lélek rezdül a testben. Segít ennek az érzékelésében a ruha is, ahol az alapszín magát a mozgást fejezi ki, a második szín pedig a mozgás érzésbeli árnyalatait jeleníti meg. A második, rátett szín elsősorban a fátyolban jut kifejezésre – a selyemfátyol az éteriség és az asztralitás mozgásait illusztrálja.
Csodálatos volt, ahogyan a három előadóművész előttünk lebegett, és látásunkat, hallásunkat elárasztotta a mozdulatok, színek, akkordok forgataga, szinte kitapintható valósága. Rudolf Steiner mondta: “Mivel jár együtt az, hogy az euritmiával komolyan foglalkozzunk? Légköre kell legyen, éreznünk kell, hogy az ember kapcsolatban van az istenséggel. Akkor igazi euritmia az euritmia. Erre van szükség.”
Valóban, talán erre van szükség – átszellemülni,
felemelkedni a mindennapok fölé,
erőt meríteni a szellem világából,
és hálásak lehetünk, hogy előadása révén ehhez hozzásegített minket az Etherium euritmia társulat.
Köszönet érte Vilikó Helga óvónőnek, euritmistának, Flavia Tomescu és Taisuke Sasaki euritmistáknak, Sikó Barabási Eszter tancinknak, aki a verseknek adott hangot, és az Aron Cavassi – Eliza Puchianu zenész-párosnak.
Körülbelül harminc gyerek – 5 évestől tizenévesig – követte figyelemmel az előadást, talán az ő lelkükben (is) gyümölccsé érik R. Steiner álma, vágya, hogy az euritmia által végbemenjen “a
lelkiség egyfajta gyógyulása”, amely következtében az emberek jobban odafigyeljenek környezetükre, embertársaikra. Ha ez sikerül, az euritmiában az emberek a jövendő kor művészetét tudnák üdvözölni, amely gyógyít, elbűvöl, gyönyörködtet, és megtanít megérezni a Föld szívdobbanását és meghallani a Lélek zenéjét!
Gál Judit írása, 2022. febr. 14, Sepsiszentgyörgy