Tanév első hetén, szeptember 9-én dél körül indultunk útnak életünk első közös táborának helyszíne felé. Immár az V.C osztály 22 érdeklődő és vidám gyermeke, az én kíséretemben táboroztunk le Szentkatolnán, a Rebeka Ház csodás, oszlopos tornáca árnyékában. Megszusszantunk, és miután a ház gazdájával megismerkedtünk, megbeszéltünk a közös ottlétünk alapjait , és elfoglaltuk a helyeinket a manzárd részben kialakított hálószobákban.
A ház nagy, nyitott helyiségeit, tágas udvarát, lélegzetelállító virágoskertjét fokozatosan belaktuk, megannyi közös tevékenykedéstől vált hangossá a tér.
Délelőtt felfedeztük a foci- és teniszpályát. A fiúk kérésére a kerti kiskapu is megnyílt , amely mögött elénk tárult a falu igazi nagy focipályája, később többször is helyet adva a labdajátékainknak.
Az ebéd utáni kincskereső játék visszahozta India hangulatát, amelyet az iskola első hetében, a történelem óráink témájaként addig ízlelgettünk, tanulgattunk. A kincs, melyet az udvar tágasságában keresni kellett, egy indiai történet rejtelmeit tárta fel, miután megtalálták, összeraktuk és közösen elolvastuk. Aranypénz-csoki villant elő az apró papírcédula mellől, ennek – remélem – minden kincskereső nagyon örült.
A délután folyamán a gyerekek 5 csapatba tömörülve történeteket kaptak, melyeket este, jelenetek formájában előadtak. Vidám hangulat kísérte ezt a mozzanatot is, sok érdekes, kreatív ötlet jutott az eszükbe a bemutatáshoz.
Majd filmklubot tartottunk, Indiáról néztünk egy filmet, amely tovább gazdagította a tudásunkat, és remélem, a lelkünket is, a csodás kultúra szépségével.
Lassan leszállt az este, az én fáradhatatlan csapatom viszont annál lassabban lankadt, nem akartak lepihenni. Kedves, de határozott terelgetésem végül meghozta eredményét, mindenki elfoglalta ágyát a szobájában. Tapintatosan rövidre zárom ezt a fejezetet, nem ecsetelem az est további részleteit, annyit azért mégis hozzáfűzök, hogy a csapat lassan-lassan engedett helyet az alvásnak, mintha nehéz lett volna az ébrenléttől elszakadni.
Másnap korán talpon voltunk, néhányan tornáztunk is, aztán folytatódott a közös munka, játék. Tovább fűztük az indiai kultúra szálait, fényképekről, szövegeken keresztül istenekkel ismerkedtünk meg, és ki-ki a számára szimpatikus figurákat lerajzolta. Lenyűgözött, ahogyan időt adtak a gyerekek a rajzolásnak, ahogyan lassan megelevenedtek, a kezeik által életre keltek a figurák. Azóta is ezek a rajzok diszítik a falainkat az osztályteremben. Úgy gondolom, hogy ezzel talán mindenki közelebb is engedte magához a választott isten alakját, küldetését.
Nagyon finom ebédet kaptunk, majd kint játszodtunk, desszertet nassoltunk, kicsit sétáltunk, beszélgettünk. Számháború zárta a közös napunkat, amelynek a hangulatát már néhány érkező szülő is megérezhette. Lassan elköszöntünk egymástól, egy értékes ajándékot is magunkkal hozva, amely hab volt a tortán, hiszen érzéseim szerint igazán élményteli és vidám hangulatot sikerült megteremtenünk.
Köszönöm, V.C!
Papp Ágota, osztályfőnök