Waldorf Olimpia – 2021

A Waldorf iskolák tanterve szerint ötödik osztályban, többek között, az ókori görög kultúrát tanulmányozzák a gyerekek. Ennek kiteljesedéseként részt vesznek a Waldorf Olimpián, amelyet a második félévet teljességgel felölelő készülődés előz meg. Ennek az a célja, hogy a gyerekek végigmenjenek Read More

Szent Mihály Ünnepe

Valahányszor megszólít egy-egy ünnep hívó szava, melegség árad szét bennem. Nem csak azért, mert az előző napok hűvös időjárása miatt átfázva, türelmetlenül vártam a vasárnapra előrejelzett napsütést, hanem azért is, mert a közösségünk ünnepei igazi szívmelengető együttlétek. Benedekmezőn gyűlt össze Read More

A Szent Mihály-nap hajnalán

„A szívünk felébred, a nap világossá lesz, köszöntünk téged szent Mihály, te győzelem”. Így, ezzel a dallal indítottuk a Mihály-nap hajnalát. Az jutott eszembe, hogy nem elég a szívnek ébrednie. A szemünk felébred és meglátjuk a rőt palástos fákat, az Read More

Waldorfosok ikafalvi tábora

„A táborba mi érkeztünk elsőként. Aztán jöttek a többiek. Sátorhelyet kerestünk, és együtt húztuk fel a sátrakat. A fiúkkal együtt felmértük a terepet, és felfedeztünk sok fenyőfát. Később, amikor már többen voltunk, titkos utakat találtunk a fenyők között, itt játszodtunk Read More

Ovis évzáró

Óvodai tanévzáró – visszatekintő A 2020-2021-es tanév a rendkívüli helyzet miatt egy újszerű nyárünnepet hozott a mi óvodai Waldorf–közösségünknek, amelyet a szülői és pedagógusi közös erő tudott megalapozni. Kedvenc helyszínünk, a ,,Manó-erdei tisztásunk“ fogadott be, amelyet előzőleg szorgos szülői kezek Read More