“Felkelő nap kapujában az Úr
Öreg haja a felhőkre fodrosul,
Szivárványos a magasság, könnye hull,
Felkelő nap kapujában az Úr.”
1. Ének: „Felkelő nap kapujában” (Papp Judit, Konát Eszter, Sikó-Barabási Eszter, Mikola Edit, Incze Beáta Waldorf pedagógusok)
2. Mihály meditáció (Mikola Edit Waldorf pedagógus)
3. Gyerekek és felnőttek közös éneke (Tóth Márta Waldorf pedagógus, zene tanárnő)
– Szent Mihály arkangyal
– Serkenj fel lantos
– A szívem felébredt
Mihály napi mese
A Nap ragyogása mellett, amerre a szem ellátott, szivárványszínben pompázott a világ. E különös fényben édes zamatú gyümölcsöket termettek a fák, a virágok dús keblében tápláló nektár várta az éhes embereket és állatokat. Tartott mindez a szép világ addig, míg egyszer egy sötét felleg közeledett a szivárványos égen. Egy hatalmas sárkány csillapíthatatlan éhségén próbált úgy segíteni, hogy nap mint nap megevett egy-egy szivárványt. Az emberek aggódva nézték, ahogy egyre kevesebb szivárvány lesz odafenn az égen. Idelenn a földön pedig a gyümölcsök íze is mintha kesernyésebbé vált volna. Mikor már nagyon megfogyatkoztak a szivárványok, az emberek összedugták fejüket, hogy mitévők legyenek, Ez így nem mehet tovább! Le kell győzni a sárkányt, mielőtt elfogy az égről az összes szivárvány! De ki győzze le? Valaki megjegyezte, hát a legerősebb ember. De ki az?
– A kovács – mondta egy hang és máris indultak a falu végébe, ahol a kovács dolgozott.
Messziről lehetett hallani a kalapácsok csengő hangját, amint a tüzes vas alakult a mester erős kezei között.
Amikor a falubéliek odaértek a műhelyhez, a kovács éppen egy hatalmas tüzes kardot kovácsolt. A kard már akkora volt, hogy ő maga sem bírta megemelni. Az emberek kérték, győzze le a sárkányt. De a kovács elmondta, hogy nem tudja ő ezt megtenni. Nem elég erős ő ehhez, hiszen ezt a kardot sem tudja úgy elforgatni, hogy legyőzzön egy ilyen hatalmas sárkányt.- Az emberek kétségbeesetten kérdezgették egymást:
– Hát akkor ki legyen az, aki megmenti szép világunkat?
A nagy tanakodásban észre sem vették, hogy egy kisgyerek jött be az ajtón, s egyenesen odament az üllő mellé, és csengő gyerekhangján csak ennyit mondott:
– Szent Mihály.
Az emberek lassan a kisgyerek felé fordultak és már mindenki csodálkozva hallgatott.
– Szent Mihály – szólt a gyerek és ahogy jött szépen kiballagott a kovácsműhelyből s eltűnt az emberek szeme elől.
Döbbenten néztek utána, majd a csöndet egy felkiáltás majd kettő és több, törte meg.
– Szent Mihály győzze le a sárkányt! – és máris indultak a falu szélére, ahol egy nagy tisztáson szólongatták Szent Mihályt. Akkorra már csak egy szivárvány látszott az égen.
Fényes nappal volt, de mintha keleten új nap kelt volna fel. Aranyban izzó óriási felhő gomolygott a tisztás fölé, eltakarva lassan a napot és a szivárványt. A felhőből villámok cikáztak, mennydörgés hallatszott és izzó hömpölygésből néha vélni lehetett egy óriási lovas alakját.
A felhő megállt a tisztás felett, az emberek hunyorogva kezüket szemük elé tartva egy hatalmas, lovas vitézt láttak a fejük felett, már amennyit látni lehetett a nagy izzástól. Egy hatalmas mennydörgésből hang szólt az emberek felé:
– Mit akartok?
– Ments meg minket a sárkánytól, megette már az összes szivárványunkat az égről, és csak egy maradt! Ha azt is megeszi, eltűnik a világ színe!
– Uram, a kardod készen van a műhelyben – mondta a kovács. Közülünk senki nem bírja fölemelni.
– Legyen hát! – dörögte az égi hang.
Kinyújtotta felhőben gomolygó karját és a hatalmas izzó vaskard, mint a tollpihe, felemelkedett az üllőről, könnyedén felszállt a felhőbe és a mennyei vitáz erős markában megállt.
A következő pillanatban az ég másik oldaláról egy fekete felhő közeledett, fuvallata jeges szelet küldött maga előtt. Az emberek félve fogódzkodtak össze, fülüket is befogták a sárkány sivító hangját hallva.
– Eljöttem a jussomért. Nem tudom, te ki vagy, de ne álld utamat! A szivárványért jöttem! Ha nem térsz ki előlem, téged is felfallak! – és négy ijesztő sárkányfej került elő a fekete felleg gomolygásából.
Ekkor hatalmas mennydörgés és villámlások közepette Szent Mihály megsuhintotta tüzes kardját és egy csapással levágta a sárkány három fejét. Iszonyú, szürke lé folyt a három nyakból. Az egy fennmaradt fejen most már ijedt szemek villogtak. Szent Mihály dörgő hangon megszólalt:
– Meghagyom életed, de csak egy feltétellel: kotródj vissza a sötétség birodalmába és ne háborgasd az embereket, hagyd meg nékik a szivárványukat. Hordd el magad, ha kedves az életed!
A fekete felhő sivítva tűnt el az ég alján az emberek szeme elől. Az arany és tüzes színben pompázó felhő mennydörgések, villámlások közepette szintén eltűnt.
Ott álltak a mezőn az emberek, ijedten, dermedten, fejük felett egy gyönyörű szivárvány íve húzódott. A néma csendet egy pacsirta hangja törte meg, dalával üdvözölte a szép szivárványt.
Az emberek boldogan hazaballagtak és a mai napig, ha szivárványt látnak, mindig eszükbe jut az óriási küzdelem. Aztán évente egyszer, hajnalban kimennek a falu melletti tisztásra, várják a napfelkeltét, mert a felkelő Nap fénye olyanná festi az eget, mint amikor Szent Mihály érkezett.
A gyerekek papírsárkányokat eregetnek és próbálják egy vékony zsinegen zablán tartani a szélben zörgő ki fenevadakat.
A Nap pedig ezen a reggelen is felkel, és ha kis esőfelhők borítják az eget, igyekszik odavarázsolni egy szivárványt. S azóta a világon mindig, van valahol egy szivárvány…
Néhány gondolat a Mihály korszakról felnőtteknek
Rudolf Steiner: Mihály korszak meditációja
MICHAEL MEDITÁCIÓ
“Lelkemet mindig tisztán tartom a jövőből felém áramló nehéz események félelmétől.
Mély bizalom él bennem érzésben éppúgy, mint érzékelésben.
Bármi történhet, és bármi történik, teljes nyugalommal fogadom. Tudom, hogy minden, ami felém áramlik, egy bölcsességgel teljes Világrendből fakad. Ebben a korszakban meg kell tanulnom abszolút bizalomban élni, minden egzisztenciális biztonság nélkül.
Bizalom él bennem a szellemvilág mindenkor jelenlévő segítő erejében. Az egyetlen létező segítség, hogy reményemet és bátorságomat nem adom fel, akaratomat
fegyelmezem és magamban az ébredés lehetőségén munkálkodom, minden reggel és este.”
Mese óvodásoknak a ,,Mihály cipó” készítéséhez
Kalász Jancsi birodalmában az emberek boldogan éltek és testvériesen megosztottak mindent egymással.
Egy napon a gonosz szárkány megjelent a Kalász Jancsi birodalmában és kietlen pusztaságot, terméketlen tájat hagyott maga után.
( Ekkor a lisztet, cukrot, szezám magot és sót beleszórom a tekenőbe.)
Ijesztő hangokat hallatott, amint kénes leheletét fújta a levegőbe.
( Ekkor beleöntöm a lisztbe a tejbe felfuttatott élesztőt.)
Az emberek dermedten és tehetetlenül álltak, riadtan néztek egymásra és szívük megtelt félelemmel.
Egy pillanatra még az ég is elsötétedett, a nap fénylő sugarait sötét felhők takarták el. Ebben a borzalmas sötétségben egyszer csak egy aranyban izzó vörös fény kíséretében a mennyből Mihály arkangyal tekintett le a szomorú és fagyos tájra és megesett a szíve a riadt embereken.
Kinyújtotta jobb kezét, begyűjtött egy maroknyi csillagot az égboltról és leszórta a földre. ( ez a mazsola)
Balkezével az aranyló nap sugarait gyűjtötte össze és ezt is leküldte a földre. ( ez a tojássárga)
A csillagok fényétől és a napsugarak melegétől elovadt a jég és elpárolgott a sárkány kénes lehelete. Szent Mihály arkangyal így szólt az emberekhez:
– Keverjétek a tésztához a vajat és gyúrjátok át jól!
Mondóka mondogatása közben gyúrjátok a tésztát!
,,Gyúrjuk a tésztát, dagasztjuk a tésztát!
Te meg tészta puffadj, dagadj,
Nehogy ilyen kicsi maradj!
Kelj meg nagyra, óriásra,
Megsütlek majd roporósra!”
Gyúrás után gömbölyűre formáljátok, fénykeresztet rajzoljatok és lisztet szórjatok a tetejére, szőttes kendővel takarjátok le és várakozzatok, amíg megkel a tészta.
Ezután a tenyeretekben kis cipókat formáljatok belőle! Közben mondogassátok:
,,Itt lakik a gömbölyűség, mint egy puha fészek.”
,,Ez a világ olyan kerek,
akárcsak a sári berek.
Kerek is meg gömbölyű.
Ez a világ gyönyörű.
Itt lakom a közelében,
Sári berek közepében.
Sári berek jó berek.
Ide gyertek, gyerekek!”
Tegyétek tepsibe, süssétek meg!
Amíg sül a cipó, terítsétek meg az asztlat szép ünnepi abrosszal, tegyétek az asztalotok közepébe a gyertyát, mondjátok el a hálaadó fohászt és a megsült cipókat osszátok meg családtagjaitokkal!
„Földből magba,
magból szárba,
szárból levélbe,
levélből kalászba,
kalászból kenyérbe,
kenyérből testembe,
testemből lelkembe,
lelkemből lelkedbe.”
Jól jegyezzétek meg! Ennek a cipónak minden darabkája, minden morzsája erőt, bátorságot ad a sárkány legyőzéséhez.
Egész éven át, minden étkezésnél emlékezzetek arra, hogy az életet adó kenyérben is a napocska sugarai rejtőznek, ezért kell megennetek a kenyérkének is minden darabkáját, még a karéjt is!
Forrásanyag: Kádár Katalin- gödöllői Wadorf óvoda, Forgács Erzsébet- szadai Waldorf óvoda, Halász Judit- Csalogató ( ez a mondogató Konát Eszter Waldorf tanítónő által került a sütési rituáléba.)
A mesekeretet írta: Pál Emese, sepsiszentgyörgyi Waldorf óvónő
Hálás köszönet a Pro Waldorf Egyesületet fenntartó és működtető szülői közösségért, nélküle a magyarországi Waldorf óvodákkal való együttműködés nem jöhetett volna létre.