Waldorf 100 eseménysorozat, I. alkalom
Október 10-én került sor az eseményre, ahol Pál Emese óvópedagógustól hallhattunk Waldorf ritmusokról. Íme Fruzsina beszámolója az alkalomról.
Hála a Szent Mihály ünnepről és Waldorf ritmusokról szóló estért
A jelentkezők fogadása már az eseményben, a világhálón elkezdődött, aki jelentkezett, személyes üzenetben kapott magyar és román nyelven egy-egy köszöntő áldást.
‘Köszöntelek Isten áldásával, szívem szeretetével’ fogadtuk az ajtóban, kezeink és szemeink találkozásával, az érdeklődőket.
Körben fogadták a székek, a kör közepén meg az évszakasztalunk.
A Mihály meditációt állva fogadtuk egymás kezét fogva, Zsuzsától. Így könnyen folytathattam egy egyszerű babzsákos ritmusgyakorlattal.
Pál Emese bemutatása következett, és az ő beszámolója, tapasztalatai és keretei a Waldorf ritmusokról, fohászokon, dalokon, tevékenységre hívó ritmusokkal tűzdelve.
Élmény volt együtt mozogni, kipróbálni pár szakrális mozdulatot, ami ovis gyerekeink napjait, heteit, hónapjait, éveit átszövik.
Két nyelven került felolvasásra, románul és magyarul Rudolf Steiner „A magasabb rendű világok megismerés”-ből a csütörtöki nap erőssége. Ennek mentén szóltam, hogy miért éppen csütörtöki napra esett ezen szülői Waldorf est megtartása, meg pár gondolatot est sorozatunk céljairól.
Közös énekléssel kezdtük meg a szociális festést négy csoportra oszolva, kifestve ami szóba nem volt elmondható.
A szeretetasztal sem maradt el, s míg eszegetés folyt, volt pár könyvajánlás, lapozgatás és linkajánlók.
Újra kört alkotva ülve összegyűjtöttük a türelmet, elfogadást, együttérzést, kitartást, belégzés-kilégzést, bátorságot, hitet, egyenességet, reményt, szeretetet, bizalmat, fénymagocskát és fényt a fehér kövek segítségével és a mérleg fekete kövét sikerült elbillenteni.
A Léleknaptár, Mihály nap körüli mondatait olvastam fel , majd románul és angolul egy egy Mihály napi fohászt, kiemelve a Waldorf 1oo évének fennállását, sokszínűségét és azon erősségét, hogy ebben a szellemiségben minden kultúrának lehetősége van saját népének hagyományait mélyebben megélni.
Pál Emese óvópedagógus a születésnapi rituálé rövid összefoglalójával és és az ‘Áldjanak az Égiek’ kezdetű dallal búcsúzott.
Az ezen eseményre minket befogadó Waldorf tagozat V. osztályának imájával zárta Zsuzsa az eseményünket.
Köszönjük,hogy a ‘Toate e pe lume’ kezdetű rendrakásra hívó mondókára együtt rakhattunk rendet.
Kívánom hogy a mindannyiunk kívánsága teljesüljön, tartsa féken a sárkányt szeretettel, fénnyel!
Köszönet mindennemű, testi-lelki-szellemi segítségért szervezésben, megtartásban, babzsák varrásban, fordításban, fotózásban, weboldal feltöltésben, olajcseppekért, kiflireceptért!
November 7. én várunk újra szeretettel két emelettel fentebb a Nicolae Colan Iskolában, 17 órai kezdettel.
Gallery not found.